Lederer György

 

Alkonyi szerelem

 

Lehull az éj.  Nyugodni tér a város.

Az esti csilla fények árnyba hunynak.

Ambiciózus ordas utcalányok

gazdag koros pofák ágyába bújnak.

Szabályszerű, hogy erősebb kutyának

jut erre alkalom, s a többieknek

kevés.  Gyakorta hallunk ily dumákat.

A módos ipse az, kit irigyelnek.

Ez így megy szinte minden alkonyatkor,

ha hágni kajtat a kanos kalandor.

Nem indokolt, hogy érte meglepődjön

akárki is, hisz el lehet viselni

a cédaságot.  Élces emlegetni,

vagyont miként csinált hölgyismerősöm.

 

Lotyó csak áldozat lehet.  Hatalmát,

a pénzt reá a kuncsaft kényszeríti.

Követni bősz az ösztönök parancsát,

ha vágyait kujonkodás hevíti.

A hímet űzve léha vére hajtja.

A kísértésnek ellenállni gyenge.

Vadul keres cemendét erre-arra,

bujálkodásra, kerge fétisekre.

Kivétel, aki jámborul keresztény.

Megundorítja a frivol cselekmény

nagyon. Nem hál csupán a hitvesével.

Miért cicázna más fehércseléddel?

Családjához tér vissza alkonyatkor.

Elégedett lehet magával akkor.

 

Kacagtató, a vén pasas ha szajhák

személyében keresne kéjes enyhet,

de tudva tudja, nem javát akarják.

Nekik belőle csak zsetonja kellhet.

Az állat énje rendre dugni késztet.

Dohánya tényleg erre módot adhat,

ha nem szolgálnak etikai fékek

korlátul elfajult idős uraknak.

A feszület bizony morális érték,

hitelvi gát, viselkedési mérték,

parázna hajlam égi kritikája,

a jellem ildomos garanciája.

Határokat szab őszülő tagoknak,

ha párosodni félrekujtorognak.

 

Rimák maradnak ősi munka nélkül,

erényessé a fószerek ha válnak,

s a szenteket választják példaképül

véget vetvén a bűn gyakorlatának.

Szövőgyárban melózni, búzaföldre

marokszedőnek állnak a ribancok,

a jó erkölcs megannyi követője,

feledve bordélyt, szutykos utcasarkot.

Dicsükre lelki tisztaság vezérli

a hapsik életét le.  Szembenézni

a végzetükkel érdemükre szolgál.

Az agg pecérek ékes útra lépnek.

Becsületes polgárt és mintaférjet

farag belőlük Isten.  Megreformál.

 

Bocsássa meg, ha vissza gondolatban

pikáns varázsok álmain merengünk,

kokottokon, hogy meg világosabban

nevezzük őket.  Értük édelegtünk

mi rég, de sajna nem tehetjük ezt már

pöpec keresztény vallásunk okán, és

azért, amit számunkra reprezentál,

pedig nem is hibátlanul parádés.

Az egyházunk igen félő, kiátkoz,

ha törtetünk továbbra kurtizánhoz.

Gyalázatot ha szuggerál a sátán,

nem engedünk, akár még annak árán

sem, ördög-ösztökélte gerjedelmünk

szoros mederbe kínosan tereljük.

 

Valentin ünnepén a szíves ember

a kedvesét dicséri, érzelemmel.