Lederer György
A varjú
A lét számoltuk épp, mit svájci vendég
bérlet gyanánt lakásunkért leperkált.
A pénzünket szomszédok irigyelték,
és úgy nézett ki, új ügyfél rezervált.
Fölös melózni, zsét ha így keresni
adódik Pesten penge lehetőség.
A kérón túl, nekünk ez azt jelenti,
elég a célhoz egy kis rámenősség.
Vidám lesz kétezer-húsz, így tűnődtem
a bankjegyeknek halmán éldelegve.
Lapult Újévre pezsgő a hűtőben.
Szarvasgombát pakoltam a kredencre.
Az ablakon bekoccantott a varjú,
sötét és szürke szárnyú, csúnya hangú,
de most magyar világos tiszta nyelven
iszonyt itt károgott ránk, Budapesten:
„A napkeletről vírus dönti romba
az idegenforgalmat.” Ezt kimondva
az állat elrepült. Tudtuk mi róla,
hogy ördögadta vészmadár. Azóta
tanultuk a merész próféciákat
becsülni meg, hogy az ingatlanárak
zuhannak. Új bérlő külföldi nincsen.
Nem élünk már szobáztató idillben.
Utólag persze könnyű azt dohogni,
okunk hogy akkor már volt gyanakodni.
Miért beszélne varjú mint az ember,
ha nem halálveszélyre figyelemmel?
Nem várható el tőlünk ily belátás,
ha Szilveszterkor az volt a felállás
agyalgatánk, a suskát mire verjük
el, áldásunkat mivel ünnepeljük.
A kapzsiság-falánkság fals erények.
Naponta száz euróért hirdeténk meg
sötét udvarra nyíló szoba-konyhát.
Ebből vettünk pezsgőt és szarvasgombát.
Dögvész után föléledend a nemzet.
Ha córeszes tapasztalatra tett szert,
szolgáljon érdemes jövő javára,
hogy az köszöntsön erre a hazára.
Ne dúlja őt silány varjúnak átka.
Fajunk találjon izmosan magára.
Ha terveinket értelem vezérli,
fialhatik dohányt nekünk e kégli.